: Az Iskolakultúra – a pedagógusok szakmai folyóirata

Az 1991-ben alapított Iskolakultúra című folyóirat a közoktatás demokratikus átalakulásának eredménye és eszköze, amely fontos szerepet tölt be a magyar pedagógiai kultúra alakításában. Segíti az iskolákat és a pedagógusokat abban, hogy tevékenységük korszerű szaktudományosságra támaszkodjon.

Fórumot ad mindenkinek, aki szabad, demokratikus, hatékony, a tudomány és a társadalom valós folyamataiba ágyazódó iskolában képzeli el az eljövendő generációk oktatását. Több mint évtizednyi fennállása alatt igényes olvasótábort szervezett maga köré, amely szívén viseli a kor kihívásaira felkészítő oktatási rendszer ügyét. Céljai eléréséhez a folyóiraton kívül rendezvényeken és konferenciákon szerepel, megteremtette az internetes megjelenést, és könyvsorozatot ad ki. És teszi mindezt az alkotóközösség önkéntes munkájával. Az utóbbi évfolyamokhoz a Gondolat Könyvkiadó adta erőforrásait, a veszprémi Pannon Egyetem pedig erkölcsi támogatását. A gazdasági válságban foganatosított intézkedések, a szakfolyóiratok állami támogatásának megszűnése ennek a műhelynek a fennmaradását is veszélyeztetik. Csak olvasóink, a velünk szolidáris közösségek, szervezetek, műhelyek és intézmények menthetik meg az Iskolakultúrát, és ehhez annyit kell tenniük, hogy előfizetnek a lapra.

A bemutatkozást szerkesztőségünkbe eljuttatta: Géczi János főszerkesztő (geczijanos@vnet.hu)

02
okt 2012
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK