: Szauder Erik negyvenöt éves lenne

„Az emberi tudás folyton szélesedő folyó, felszínét fodrozzuk csak, ahogy nő, látni se remélhetjük a mélyét”

(J. W. Goethe)

Szabad fordításomban közlöm itt ezt a néhány soros Goethe-idézetet, amellyel angol nyelven írott doktori dolgozatát zárta le Erik. Szauder Erik, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója, drámapedagógus születésének évfordulóján még fájóbbá teszi az emlékezést a félbeszakadt életmű utáni űr. Pályatársam, elődöm, munkatársam, mesterem, barátom (?) most lenne 45 éves. Több mint hat nehéz éve nincs közöttünk.

Temetésére friss mandulaműtétemről érkeztem. Azt a gombócot érzem ma is a torkomban, amint róla írok. Máig nehéz feldolgoznom, hogy a születésnapomon gondolta meg magát az élettel kapcsolatban, 2006 nyarán. Most mindennap belépek a tanszéki szobánk ajtaján: ELTE BGGYK B101. Leülök a fotója alá és dolgozom. Dolgozunk: történeteken át tanítjuk gondolkozni a tanítványainkat. A fogyatékosság-ügy leendő alakítóit. Megsegítjük a jövő segítőit.

Erik utolsó írásának, doktorijának (az alternatív pedagógiák, a részvétel és partnerség demokratikus értékein alapuló, az egyenlő esélyek iránt elkötelezett, mélyen humanista, korczakista életművének is) erős szimbóluma: az egyé szőhető fonalak képe. A fonalak összessége a szőttes. Mondhatjuk – J. Neelands-szel: kárpit. Persze mindannyian (drámások, színházpedagógusok) másik nagy tanítómesterünk, D. Heathcote szövőszékében ülünk. Égi és földi szövőszékében, hiszen Dorothy, akinek Erik a szőttesét magyarázza, ma már ugyancsak felülről figyel. Elméleti munkásságában Szauder Erik a művészetpedagógiai, pszichológiai, filozófiai fonalakat szerette volna összeszőni. „Az érzelmek szerepe a drámán keresztüli tanulásban” – szól a disszertáció címe. A tanításban alkalmazható dráma elméletéről itthon senki nem tudott nála többet.

Szauder Erik tudományos és pedagógiai teljesítménye innen nézve bizony nem egyemberes kihívás. Munkarajzát e rövidre szabott idő szeletében úgy látom most a magyar drámapedagógia történetében, mint egy váratlanul felvillanó és kihunyó üstököst. Elképesztő munkabírását jellemezte, hogy nemcsak tanított és kutatott: színjátszott, rendezett, szakfordított, szépírt és ezer szállal (fonállal) kötődött fontos civil műhelyekhez is. A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagjaként sok éven át és sikerrel facilitálta a hazai dráma és színházi nevelés ügyét.

Egyetlen közös munkánk (A drámapedagógia alkalmazása a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésének folyamatában. Akkreditált pedagógus-továbbképzés) nem sokkal halála előtt, 2006 tavaszán készült el. A mai napig irányjelző számomra az abban kifejtett „A sajátos nevelési igényű tanulók körében alkalmazható dramatikus tevékenység elméleti vázlata”, különösen „A dráma tanuláselméleti alapjai” címen megfogalmazott tézis. Alapértelmezett mosolyával bíztatott „Minósz király metrójában”, a földalattin, ahol véletlenül összefutottunk, hogy beleírhatjuk már a művet publikációs jegyzékünkbe, koccinthatunk is valamikor a nyáron. Két hétre rá kaptam a halálhírét.

Erik, szeretném, ha tudnád, hogy a Bárczin a másod- és harmadéves hallgatókkal ezen az őszön megalakítottuk az egyetemi dráma- és színjátszó csoportot. Holnap megyünk a Margitszigetre próbálni, mert a forradalmi pihenőnap miatt zárva lesz az egyetem. Projektünk címe: az ÉNEM értelme. „Érzékenyítő Nevelés az Esélyegyenlőségért Művészetekkel”. Ugye tetszik?

Az élők felelőssége nem kevesebb, mint felelősnek lenni nemcsak elevenekért, de holtakért is. Ariadné aranyfonalánál nem volt súlyosabb kötél. Legyőzzük-e a szörnyeinket? Kijutunk-e a labirintusból?

Beküldte Novák Géza Máté adjunktus, ELTE Barczi  Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, mate.geza.novak@gmail.com

28
nov 2012
SZERZŐ
ROVAT Emlékezés
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK