: Ágoston György (1920 – 2012)

Ágoston György elhunytával egy nagy pedagógus, pszichológus nemzedék utolsó tagja távozott körünkből. Egy olyan nemzedékké, amely középiskoláit, közülük néhányan még egyetemi tanulmányaikat is a második világháború előtt végezték. Közös jellemzőjük a magas színvonalú általános műveltség, a nyugati nyelvek ismerete volt. Nehéz időszakban sikerült többé vagy kevésbé hűnek maradniuk önmagukhoz. Mindannyian polgári műveltséggel rendelkeztek, baloldaliak, a demokrácia hívei voltak. Vezető szerepet töltöttek be a hatvanas, hetvenes, részben még az ötvenes években is. Ehhez a nemzedékhez tartozott Kiss Árpád, Kelemen László, Nagy Sándor is Ágoston Györgyön kívül.

Ágoston György középiskolai tanárként kezdte pályáját, majd hamarosan elköteleződött a tanárképzés ügye iránt. Középiskolai tanítóképzőben, később aktív élete túlnyomó részében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a szegedi egyetemen tanított, látott el tanszékvezetői feladatot. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának elnöki feladatait is ellátta. tagja volt az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága Pedagógiai Szakbizottságának, alelnöki tisztséget töltött be az UNESCO Hamburgi Pedagógiai Intézet Igazgató Tanácsában.

Tudományos tevékenysége a pedagógia talán politikailag legérzékenyebb területére, a neveléselméletre összpontosult. Ő írta a hatvanas években használatos neveléselméleti tankönyveket, monográfiái jelentek meg az erkölcsről, az erkölcsi nevelésről, a közösségi nevelésről. Dőreség lenne azt állítani, hogy ki tudta vonni magát a kor sokszor dogmatikus szemléletmódja alól. Mindig törekedett viszont arra, hogy a divatos terminológia mögött kifejtse a magával hozott korábbi értékeket. Ha valaki ma kezébe veszi az erkölcsi nevelésről írott könyvét, és lehántja róla a szokásos jelzőket, sok szempontból ma is tanulságos mondanivaló birtokába jut.

Ugyancsak értékes a nyugati, elsősorban a francia pedagógia hazai terjesztésében kifejtett tevékenysége. Ágoston György mindig érdeklődéssel fordult az új jelenségek felé. A 70-es években társszerzője volt a méréses módszerek hazai elterjesztésében üt törő szerepet betöltő tankönyvnek, kézikönyvnek, utolsó egyetemi éveiben a középiskolák megreformálását előmozdító kísérleteket irányította.

A nyugdíjba vonulását követő harminc évet is teljes szellemi frissességben élte meg. Egy több száz oldalas német nyelvről fordított, kéziratban maradt neveléstörténeti könyv is erről tanúskodik. Néhány évvel halála előtt három alkalommal, több órán keresztül interjút adott az ELTE kutatóinak, amelyekre mindig nagy könyvcsomaggal érkezett, hogy kellő dokumentáltsággal fejthesse ki nézeteit életéről, kortársairól, a korról, amelynek utolsó tanújaként távozott körünkből.

Beküldte Falus Iván egyetemi tanár, az MTA Pedagógiai Bizottságának elnöke, falusivan@gmail.com

03
febr 2013
SZERZŐ
ROVAT Ki kicsoda?
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK