: Anton Makarenko 125 éve született

Mint a XX. század megannyi történése felett az ő életműve felett sem csillapul a vita – ha az emlékezés parazsa felizzik. Mint a XX. század megannyi vitatott személyisége körül a felejtés vattája látszik könnyebb megoldásnak.

A vasúti iskola tanítójából 1920-ban a csavargó-bűnöző gyerekek telepének vezetőjévé vált pedagógus intézményét éppen 90 éve nyilvánította kísérleti intézménynek a Szovjet-ukrán Népbiztosság, s 1928-ban be is zárta kapuit, hogy átadja helyét a hét esztendeig működött Dzerszsinszkij-kommunának. Ezen esztendők tanulságai körül zajlik a vita. Annál is inkább, mert a zelep vezetője maga is kísérletet tett a tanulságok elemzésére, először hiteles „pedagógiai szociográfiában”, a Pedagogicseszkaja poemában, majd előadásokban, teoretikus igénnyel írt, vagy teoretikus fényt kapott írásaiban. Eleinte az uralkodó szovjet pedagógiai irányvonallal, a pszichologista-individualista pedológiával volt éles vitája, majd – váratlanul? akaratlanul? – főképp halála után a „közösség” eszményéből szervezetet kalapáló sztálini társadalomkép bálványa lett.

A sztálinizmus kritikájában nevezték-nevezik őt egyszerűen csekistának, hamis legendává merevült konfliktusa, a „makarenkoi pofon” vulgáris értelmezésekben is fennmaradt (mintha ez a keménykezűségről szóló legenda tette volna nevét védhetővé napjaink utcanévlistájában?). Vita zajlott orosz vagy ukrán identitásáról is: Az egykori nyugatnémet szerveződésű hírneves marburgi Makarenko-kutatóintézet jeles kutatói, élükön Götz Hilliggel a XX. század nagy humanistái közé sorolják a munka és közösség, öntevékenység és önigazgatás elveire épített pragmatikus pedagógust és embermentő művét, a gyermekvédelem ma is mintaadó hősének tekinti. A – hazánkban elapadt, de a nemzetközi szaktudományos porondokon élénk – Makarenko-filológia válaszokat keres az életmű fontos kérdéseire

Beküldte Trencsényi László rovatvezető. trencsenyi.laszlo@ppk.elte.hu

Irodalom

Pataki Ferenc (1988): Makarenko élete és pedagógiája. Tankönyvkiadó, Budapest.

Götz, Hillig, Valentin Vasilʹevič Kumari:n (1989): Dopolnitelʹnye shtrikhi k portretu A.S. Makarenko 10. kötet/Opuscula MakarenkianaMakarenko-Referat.

Johannes-Martin Kamp (1995): Kinderrepubliken. Geschichte, Praxis und Theorie radikaler Selbstregierung in Kinder- und Jugendheimen. Opladen: Leske+Budrich, Kapitel 20: Makarenko u.a. in Russland und der Ukraine (S.467-544).

Friedemann Lüpke (2001): Pädagogische Provinzen für verwahrloste Kinder und Jugendliche. Eine systematisch vergleichende Studie zu Problemstrukturen des offenen Anfangs der Erziehung. Die Beispiele Stans, Junior Republic und Gorki-Kolonie. Würzburg: Ergon.

Götz Hillig (2006): Die Arbeitskommune der OGPU in Bolševo. Genese und pädagogische Konzeption, in: Jahrbuch für Forschungen zur Geschichte der Arbeiterbewegung, Heft III.

 

08
aug 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK