: Hogyan ne tanítsunk holokausztot?

Ezzel a címmel tartott előadást Pécsi Tibor a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény oktatási programjainak a vezetője, február 19-én az Osztrák Kulturális Fórumban. Az előadó 17 éve tevékenykedik pedagógusként, és 12 éve foglalkozik a holokauszt oktatásával. Már több alkalommal hallgathattam előadásait, amelyekből kiderült, hogy e téma kiváló szakértője. Én is úgy gondolom, hogy a holokauszt tanítása nem csupán „zsidó-ügy”, hanem mindannyiunk közös ügye, akik itt élünk ebben az országban és több-kevesebb sikerrel próbáljuk a felnövekvő nemzedéket oktatni és nevelni. A tanárok felelőssége ezen a területen is igen nagy, mert sokszor a gyerekek az iskolában hallanak hitelesen először a holokausztról. Úgy gondolom, hogy a megfelelő ismeretek átadása, a toleranciára nevelés és a rasszizmus, kirekesztő gondolkodás elleni harc az oktató és nevelő munkánk alapjai.

Sok évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni a holokauszt kutatásának a módszertani tanulmányozásával, igyekeztem a tudásomat hazai és külföldi továbbképzéseken egyaránt bővíteni. Kötelességemnek éreztem, hogy a holokausztban megölt áldott emlékű családtagjaim és mártírjaink emléke miatt is, tanítványaimat megismertessem a vészkorszak történetével, valamint lehetőségeimhez mérten publikáltam is e témáról. A holokauszt történetét tanítanunk kell, mert soha többet nem szabad, hogy megtörténjen ehhez hasonló tragédia.

Pécsi Tibor arról beszélt, hogy nincsen egyetlen kizárólagos helyes út arra vonatkozóan, miképp tanítsuk a holokausztot. Az a tapasztalata, hogy sokszor erről a témáról a kollégák félnek a tanóráikon beszélni. Elmondta: ne féljünk tanítani erről. Ha pozitív légkört teremtünk és bevonjuk a tanulóinkat a tanórák folyamatába, akkor a tanulók érzékenyebbek lesznek e téma iránt. Az előadó elmondta, hogy nyugodt, szeretetteljes környezetben ,nem csak frontális órát tartva, hanem a tanulóinkkal beszélgetve e témát könnyebb feldolgozni. Így az órán a diákjainknak van lehetőségük a gondolataikat elmondani és kérdéseket is feltenni.

Fontosak a túlélők visszaemlékezései. Ha van lehetőségünk, akkor az óráinkra érdemes túlélőket is meghívni – javasolta az előadó. Ha nincsen erre lehetőségünk, akkor nagy segítséget nyújthatnak a Centropa és a Soa Alapítvány filmjei, amelyek az interneten is elérhetőek az alapítványok honlapján.

A jeruzsálemi Yad-Vashem Intézet honlapján magyar nyelven több olyan módszertani segítséget is találhatunk, amelyek a holokauszt oktatását hatékonyan segítik. Kollégámmal, Patkó Csaba történelemtanárral közös óravázlatot készítettünk, amely megtalálható a honlapon a tanári projektek között. A munkánkat Jesája Balog rabbi, a Yad-Vashem Intézet magyar részlegének a vezetője is segítette. A Scheiber Sándor Iskolában közösen tartottunk holokauszt témájával kapcsolatos tanórát, amelyen összekapcsolhattuk a tanulók judaisztikai és történelmi ismereteit is. A tanóránkon a Centropa Alapítvány egyik filmjét mutattuk be a diákjainknak.

A Szőnyi Andrea vezette Emlékezem-Zachor Alapítvány honlapján is kitűnő módszertani segédanyagok találhatóak. Jelenleg Budapesten, több vidéki helyszínen és határon túl is tartanak ingyenes egynapos tanárképző programot arról, hogyan lehet a multimédiás anyagokat (interjúkat) felhasználni a holokauszt tanítása során. A Haver Alapítvány önkéntesei évek óta járják az iskolákat és beszélgetnek a diákokkal. Programjaik ingyenesek, és a honlapjukon keresztül lehet jelezni, ha a segítségüket az oktatási intézmények, pedagógusok kérik.

Pécsi Tibor kiemelte az interdiszciplináris oktatás jelentőségét és hangsúlyozta, hogy nem csak a történelemtanárok feladata, hogy a holokausztról tanítsanak. Minden iskolában közös pedagógusi tevékenység kellene, hogy megvalósuljon a holokauszt oktatása, amelyben minden munkaközösségnek is részt kellene vennie. Elmondta, hogy bármilyen furcsának tűnik, a testnevelés tanárnak is kell e témáról beszélgetni a tanulókkal. Egyetértek ezzel a gondolattal. A Scheiber Iskolában minden évben az elemi tagozat holokauszt megemlékezéseit én szervezhettem. Minden kollégámmal együttműködtem, mert a közös iskolai megemlékezés előtt, minden osztályban beszéltünk a gyerekeknek a holokausztról. Tanulóink közül sokan családjuk okán is érintettek e témában, ezért iskolánkban kiemelt jelentőséggel bír a holokauszt történetének a tanítása és az áldozatokra méltó módon való megemlékezés. Nagyszerű volt, hogy a tanítók, a rajz és az ének-zene tanár a vallástanárokkal közös munkát végezhetett. Minden iskolában közös pedagógusi tevékenység kellene, hogy legyen a holokauszt oktatása, amelybe minden munkaközösségnek is részt kellene vennie. A NAT szólhatna erről hangsúlyosabban is, de a jelenlegi tantárgyi műveltségtartalmak is ösztönöznek erre a feladatra.

Az előadó hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha a zsidóságról a tanárok nem csak a holokauszt tanításakor beszélnének az iskolákban, hanem az iskolai pedagógiai programokban a zsidó történelem-hagyomány-vallás is bemutatásra kerülhetne a különböző évfolyamokon a tanulók életkorának és előzetes tudásának megfelelően. Kiemelte a vészkorszakkal kapcsolatos pontos szóhasználat fontosságát is. A diákoknak látniuk kell, hogy a holokauszt egy folyamat volt, nem egyik napról a másikra történt, ezért folyamatában kell megismertetni a diákjainkkal ezt a tragédiát. Az áldozatokra méltó módon kell megemlékeznünk. Nem csak zsidó vagy roma-ügyként kell bemutatnunk a történteket, hanem mindannyiunk közös ügyeként. A diákoknak is érezniük kell e téma fontosságát. Ne csak auschwitzi emlékútra vigyük el a tanítványainkat, hanem mutassuk meg nekik azt is, hogy „mi történt a szomszéd utcában”.

A tanórán az elsődleges történeti források felhasználása nagyon fontos, hiszen e korszakról rendelkezésünkre állnak megfelelő kortörténeti dokumentumok, amelyek az interneten is hozzáférhetőek. A tanítás során az oktatási és nevelési célunk nem a különböző csoportok szenvedéseinek az összehasonlítása kell, hogy legyen és nem a tanítványaink sokkolása. Lényeges az áldozatok, az elkövetők, a kollaboránsok, a csendes szemlélők, és az embermentők hiteles bemutatása. Ha ezekről a személyekről és csoportokról valódi képet kaphatnak a tanítványaink, akkor jobban megérthetik a holokauszt történetét, és annak folyamatát. Fontosak a különböző, iskolán kívüli helyszíneken lévő megemlékezések, amelyekre el lehet vinni a diákjainkat.

Az előadó olyan témákról is szólt, amelyekről a holokauszttal kapcsolatos tanórákon is felmerülhetnek, így Kun Béláról, Horthyról és a német megszállásról, az 1945 utáni pogromokról és az ÁVH-ról is. Az előadás során a „holokauszttagadás” különböző módjairól is hallhattunk, amelyekkel szembesülhetnek a tanárok, amikor a vészkorszakról tanítják a diákjaikat.

Az előadás konklúziója az volt, hogy tanítsuk a holokausztot, ám ne az legyen a célunk, hogy síró gyerekek legyenek az óráink végén. A jövő nemzedékét neveljük, akik a jövő letéteményesei. Lehet, hogy pedagógusi munkánk, mint, ahogyan sok területen is érzékelhetjük, csak évek múlva hozza meg a gyümölcsét. Az előadás végén lehetőség nyílt kérdések feltételére is. Többen holokauszt-túlélőkként szóltak hozzá az előadáshoz, sok felszólaló elismerően szólt a HDKE-ban folyó pedagógiai munkáról.

Ajánlani szeretném kollégáimnak a HDKE múzeumpedagógiai programját. (Erre a programra a MÁV csoportos menetjegyével ingyenesen utazhatnak a tanáraikkal a diákcsoportok, a belépő csak 100 forint diákonként, amely igazán jelképes összeg. )

Beküldte Tóth Andrea, doktorjelölt, a budapesti Scheiber Iskola tanára, andreatothbp@gmail.com

13
márc 2014
SZERZŐ
ROVAT Konferencia
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK