: Nápolyi útinapló

Az Erasmus+ program keretében 2015. május 18. és 25. között a nápolyi Federico II. Egyetem meghívására vendégoktatóként részt vettem Társadalomtudományi Kar sokszínű életében. Elsősorban genderhez és LMBT témához kapcsolódó kutatásaim miatt hívtak meg. Főelőadója voltam egy helyi konferenciának, amelynek címe Homofóbia Európában volt.

Aktivisták és társadalomtudósok tanácskoztak együtt a homofóbia elleni küzdelem lehetőségeiről a kutatások fényénél. Én előadásomban az európai nagymintás kutatások eredményeit összevetettem kvalitatív kutatásokéival (többek között a saját vizsgálataimmal), és ennek alapján vázoltam fel a heteronormativitás megbontásának lehetőségeit. A szociológus hallgatóknak tartott órákon ugyanezt a témát folytattam erőteljesebben koncentrálva az iskola és más pedagógiai terepek helyzetére és felelősségére. Az órákat és előadásokat olasz nyelven tartottam, és így – különösen a hallgatókkal – könnyebb volt a kommunikáció.

A kutatók bevontak az ottlétem alatt szerveződő együttműködésbe is a helyi önkormányzat és az LMBT civil szervezetek között, melynek célja többek között az iskolákban megjeleníteni a gender és szexualitás, nemi és szexuális kisebbségek témáit. Tagja lettem továbbá az Osservatoria LMBT-nek is, amely a témával foglalkozó kutatásokat előmozdító és összegyűjtő csoport ez pedig alapja lehet annak, hogy a kapcsolat folytatódjon a nápolyi egyetemmel, interdiszciplináris és nemzetközi együttműködések keretében. A látogatás során az egyik legérdekesebb és leggazdagítóbb tapasztalat az volt, hogy beleláthattam: hogyan tud az egyetemi, kutatói közeg igazi hálózatos formában együttműködni a helyi önkormányzattal és a civil szervezetekkel. Ezen a területen, úgy vélem, van mit tanulnunk az olasz kollégáktól.

Beküldte Mészáros György, egyetemi adjunktus. ELTE. meszaros.gyorgy@ppk.elte.hu

29
júl 2015
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK