: Dr Deák Gábor emléke

95 évesen elhunyt Deák Gábor, miskolci középiskolai igazgató, a kolozsvári egyetem egykori reménysége, Várkonyi H. Dezső növendéke, a város díszpolgára. Tudományos munkásságából az éveken át fiókban őrzött monográfiája A magyar gyermektanulmányi mozgalom című kötetet, mint megkerülhetetlen művet emeljük ki. Egy éve adott interjút az Észak-Magyarország c. lapnak, Hegyi Erikának. azt idézzük.

Miskolc Város Díszpolgára kitüntetést vehet át a városünnepen dr. Deák Gábor, a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott igazgatója. A 95 éves pedagógus évtizedeken át volt a Miskolc-Avasi Református Egyházközség presbitere, 2005-ig gondnoka.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ápolási Otthonában találkozunk, azért is kérdezem, hogy van?

DEÁK GÁBOR: Nem örömmel vagyok itt, de elszédültem még tavaly az augusztusi nagy melegben, és hát combnyaktörést szenvedtem. Még nem tudok úgy járni, ahogy szeretnék, de azért jól érzem magam. Itt nagyon figyelmesek, vigyáznak rám, és ha valami bajom vagy problémám van, akkor azt megoldják.

Ön a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba. Emlékszik még, hogyan kezdődött a pedagógusi pályája?

DEÁK GÁBOR: Hogyne! Én nemcsak pedagógusnak készültem. Apám háromszéki székely ember volt, 10-en voltak testvérek, mi meg 6-an voltunk testvérek, fiúk. Én voltam a legvéznább közöttük, így engem papnak szántak. Úgyhogy először teológiát végeztem. A teológián kidolgoztam 1940-ben egy héber-arab témájú pályamunkát, megkaptam érte a 3 évre szóló ösztöndíjat. Ez volt 1940 márciusában, májusban azonban megszállták a németek Hollandiát, jött a második világháború. Láttam, hogy kilátástalan a holland ösztöndíj, ezért közben a segédlelkészi állás mellett a tanári diplomát is megszereztem.

Hol kezdett tanítani?

DEÁK GÁBOR: Először Kolozsváron voltam az egyetemen, a pedagógiai intézetben tiszteletbeli tanársegéd. Azért lettem tiszteletbeli tanársegéd, mert a teológia és professzorom között vita volt, hogy velem mit csináljanak. A professzorom egy bencés szerzetes volt. Nagyon sokat köszönhetik neki, mert nyitott volt, nem azt nézte, hogy ki milyen felekezetű, hanem azt, hogy tud-e valamit csinálni a tudományban, vagy nem. Később onnan kitettek. Aztán Esztergomban is voltam tábori lelkész, az 5. számú menekült tábori kórháznál, aztán ’46-’49-ig a szabadművelődésnél dolgoztam mint szabad művelődési titkár. Az iskolán kívüli kulturális élet szervezése volt a feladatunk. Ott voltam 3 esztendeig. Az ám, csakhogy 1949-ben jött a fordulat éve, és mondtam a főnökömnek, hogy engedjenek át engem az iskolához, mert innen ki fognak engem tenni, mert papi múlttal rendelkezem. Így kerültem át 1949-ben a miskolci Deák Ferenc Felső-Kereskedelmi Iskolába, és 50 évig tanítottam abban az iskolában. Tanár voltam meg igazgató.

Mit tanított ott a diákoknak?

DEÁK GÁBOR: Hát én sok mindent tanítottam. A szakom magyar-történelem volt meg pedagógia-filozófia. Az iskolában én voltam a fiatal, dr. Udvardi Lakos János volt az igazgató. Meg kell említeni a nevét, mert sokat tett ő is Miskolcért. Sok mindent osztottak rám. Ahol hézag volt, mindig olyan tantárgyat tanítottam. Kereskedelmi számtant, kereskedelmi ismereteket, politikai gazdaságtant, áruismeretet, kémiát, meg nem tudom még milyen tárgyakat, de nagyon örültem neki. Nem tudtam ugyan a magam pályáját kifutni, és ószövetségi nyelvész lenni, de a szellemi élet az mozgott bennem, és hát ezzel reagáltam le, hogy foglalkoztam ezekkel a tantárgyakkal is.

Milyenek voltak a tanítványai?

DEÁK GÁBOR: Diákjaim közül hárman lettek egyetemi tanárok, aztán osztályfőnöke voltam Németh Miklósnak, a későbbi miniszterelnöknek. Volt is itt nálam meglátogatni, és ígérte, hogy még egyszer fog jönni. Azután volt egy nagyon kedves, tehetséges tanítványom, dr. Joó Rudolf. Már meghalt, ő az UNECSO-nak volt az igazgatóhelyettese. De mint mondottam, az iskolából nagyon sok rendes ember került ki.

Mit adott Önnek Miskolc? Szerette-e ezt a várost?

DEÁK GÁBOR: 1930 óta lakom Miskolcon. Azóta megismertem a várost, a városnak a történetét, nagyon sok publikációm jelent meg. Dobrossy István, amikor 80 éves voltam, csinált egy emlékkönyvet, abban felsorolta mindezeket a tanulmányokat. A tantárgyaimba is igyekeztem mindig belevinni a helyi ismereteket, hiszen Miskolcról nagyon sok érdekes ismeret van.

Mi volt a legszebb az életében?

DEÁK GÁBOR: Sok örömöm volt az életemben. Megmondom azt, hogy sok kiváló emberrel találkoztam, de nagyon sok csúnyaságot is láttam. Az emberek eldurvulásában, az embergyűlöletben. Pedig nekem olyan professzoraim voltak, akiktől ez teljesen idegen volt. Édesanyám is mondta, aki erdélyi volt, hogy a monarchiában senki sem kérdezte senkitől, hogy milyen vallású, vagy hová jár templomba, milyen nyelven beszél, mindenki tisztelte az embert a másikban.

Gyerekek, unokák?

DEÁK GÁBOR: Két gyermekem van. A fiam Németországban él, oda került ki, mert Drezdában végezte a zeneakadémiát. Már nyugdíjas, a lányom pedig Pesten főorvos. Unokám a fiamnál kettő van, a fiú pénzügyi egyetemet végzett, a lány pedig Münchenben a bevándorlók tartózkodási engedélyét kezeli. A lányomnál egy unokám van, ő közigazgatási főiskolát végez, de jogi doktorátusa van.

Örül-e a díszpolgári kitüntetésnek?

DEÁK GÁBOR: Az alázat, a tisztelet és a köszönet szava az, amit akarok mondani Miskolc polgármesterének és közgyűlésének. Sokat dolgoztam, nagyon sok elismerést kaptam, ha kiraknám az érmeket és az emléklapokat, talán két asztal bírná csak el. Soha nem kértem ezeket, mert nem azért dolgoztam, de midig jólesett, hogy vannak emberek, akik elismerik a munkámat. Az életemnek a mottója az volt, hogy becsületesen élni szép, de nehéz.

Beküldte Trencsényi László rovatvezető. trencsenyi.laszlo@ppk.elte.hu

24
szept 2015
SZERZŐ
ROVAT Emlékezés
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 hozzászólás
CÍMKÉK