Elitszociológia és neveléstörténet-írás

A szociológia és a neveléstudomány hazai viszonya több évtizedes múltra tekint vissza, de az elitszociológia és neveléstörténet-írás csak a legutóbbi időkben lépett egymással kapcsolatba. Az oktatástörténet számára fontos elittörténeti munkák köre attól függ, hogyan definiáljuk az elitet. A népszámlálások, statisztikai adatfelvételek a széles értelemben vett iskolázott elitről – a diplomásokról – már másfél évszázada általánosságban beszámolnak. Személysoros, modern történetszociológiai adatbázisokat az egyetemre járókról, illetve a diplomásokról két kutatássorozatból nyerhetünk: a Szögi László vezette 1790–1918-as peregrinuskutatásokból és a Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezette 1850–1950 diplomáskutatásból. E kutatások révén – néhány elpusztult anyakönyvet, diplomakönyvet nem számítva – teljes képet nyerhetünk a hazai és külföldi egyetemre járókról, több százezer személyről. Az iskolázottsági csúcselit (egy sokkal szűkebb elitcsoport) eredményeit a mintavétel alapvetően meghatározza. Az egyik módszer Huszár Tibor és Kovács I. Gábor koordinálta kutatáshoz kötődik: szféránként meghatározott számú szereplőre terjed ki a kutatás. A másik módszer a Karády-Nagy-féle reputációs elit kutatás: ez esetben azok tartoztak az elitbe, akik az egyes korokban ismert és ismerendő személyek voltak – akik önálló szócikket kaptak a legfontosabb nemzeti lexikonokban.

Kulcsszavak: elitszociológia, neveléstörténet, reputáció, szelekció, Magyarország, társadalomtudománytörténet, 19. század, 20. század (tovább…)

Tendenciák és eredmények a nőnevelés-történet nemzetközi kutatásában

A tanulmány – mely a szerző tágabb, a lánynevelés és a női művelődés XVIII–XIX. századi történetét feltáró kutatásaihoz illeszkedik – historiográfiai összefoglalást nyújt arról, hogy a nőnevelés történetének kutatásában melyek a legfontosabb irányzatok. Kritikai áttekintést ad arról, hogy milyen fontos szakirodalmak és forráskiadványok születtek az elmúlt 100-120 évben a nyugati világban, jelezve az egyes országokban, eltérő történelmi korszakokban megfigyelhető sajátosságokat a témaválasztást és a forrás-kiválasztást illetően. A nőtörténet és a nőnevelés-történet kutatása, illetve (tágabban) a történelem gender szemléletű feltárása napjainkban mind a történettudomány, mind pedig a neveléstörténet egyik leginkább virágzó területe, jól kidolgozott elméleti és módszertani alapozással, amely napról napra dinamikusan fejlődik, és – inter- és multidiszciplináris közelítésekre támaszkodva – mind jobban átformálja, árnyalja az előző korokról való ismereteinket. Külföldi és hazai szerzők ezrei próbálják kutatásaikkal és műveikkel bizonyítani, hogy a nőtörténet és nőnevelés tanulmányozása nem másodrangú tevékenység, hanem a történettudományi-neveléstörténeti kutatások szerves része, azok kiteljesítője. Mindez karöltve jár azzal a folyamattal, ahogyan a bölcseleti tudományok legkülönbözőbb területein – például az irodalomtudományban, a pszichológiában, a szociológiában, az etnográfiában, a művészettörténetben, a színháztudományban, a filozófiában stb. – is megjelenik a női látásmód. A tanulmány ennek hazai kiteljesítéséhez szeretne adalékokat nyújtani.

Kulcsszavak: nőnevelés története; historiográfia; gender kutatások (tovább…)

Gaskó Krisztina – Kálmán Orsolya – Mészáros György – Rapos Nóra: Az adaptív-elfogadó iskola projekt újraértelmezése az innováció szempontjából

Az adaptív-elfogadó iskola projekt keretében arra vállalkoztunk, hogy egy olyan iskolakoncepciót alkossunk meg, ami a mai hazai oktatási-társadalmi-gazdasági-kulturális kihívásokra reflektál, s ami egyszerre épít a neveléstudomány elméleti felismeréseire, az iskolák gyakorlatára és a velük való párbeszédre. E kutatási-fejlesztési folyamatban létrejövő iskolakoncepciót a kezdetektől innovációként gondoltuk el, a projekt innovációs sajátosságait viszont csak a projekt lezárulásakor gondoltuk át mélyebben. E tanulmányunk célja éppen az, hogy egy hazai fejlesztési projekt innovációs jellemzőit tárjuk fel, elemezzük és rendszerezzük. Értelmezési keretként az Oslói Kézikönyv termék-, szervezeti, folyamat- és marketinginnováció definícióit használtuk fel, s ezen belül további értelmezési szempontokat alkalmaztunk: az innováció forrását, folyamatát, a bevont szereplők körét és az innováció hatását. Elemzési megközelítésünkkel sikerült azonosítani és elemezni: a koncepció és a reflektív album termékinnovációját, a tanuló közösségek szervezeti innovációját, a kutatási-fejlesztés folyamatinnovációját, illetve az örökbefogadásra épülő iskolahálózat marketinginnovációját. A projekt innovációs sajátosságainak és rendszerének újraértelmezése nemcsak az adott projekt utóélete szempontjából hasznos, hanem tanulságokkal szolgálhat általában az oktatási innovációk értelmezéséhez, az újabb oktatási projektek tervezéséhez, illetve a hazai innovációk fenntarthatóságának megteremtéséhez.

Kulcsszavak: adaptív-elfogadó iskola, innováció, közoktatás, felsőoktatás és kutatás kapcsolata

A magyarországi oktatáskutatás ágensei és problémái

A tanulmány a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” kiemelt projekt 8.1. „Az oktatásügy K+F+I rendszer elemzése és stratégiai fejlesztése” című alprojektje keretében végzett kutatás néhány eredményét foglalja össze. A 2009-ben lebonyolított kutatás során egyrészt felhasználtuk a hazai és nemzetközi szakirodalmat, a már meglévő adatokat (OTKA, doktori iskolák, KSH, NFÜ) másodelemeztük, ezen felül pedig kvalitatív módszereket is használtunk. Egy célzott fókuszcsoportos beszélgetésen felül mintegy 40 interjú készült el kutatók, döntéshozók és fejlesztők körében. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy a magyar oktatáskutatás nemzetközi összehasonlításban igencsak alulfinanszírozott, az oktatáskutatás és fejlesztés intézményei pedig meglehetősen instabilak, hiszen számos – nem feltétlenül az eredményességet növelő – átalakuláson mentek át az utóbbi néhány évben. Árulkodó az is, hogy a stratégiai dokumentumokban az oktatáskutatás és innováció szinte alig szereplő fogalmak, az oktatáskutatás egyik motorjának tekinthető pedagógusszakma presztízse pedig az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent. Ugyanakkor a kilencvenes években kiteljesedő iskolai autonómia nagyfokú innovációs potenciált szabadított fel a szereplőkben, az uniós pénzek pedig nagy lehetőséget is teremtettek az oktatáskutatás és fejlesztés számára, de ezeket sajnos nem használtuk és használjuk ki eléggé. Összességében azt mondhatjuk, hogy a magyar oktatás kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységének komoly hagyományai vannak, amire építkezhet, a hatékony működéshez szükséges majdnem minden elem formailag jelen van, de az ezek közötti kapcsolódások és a folyamatos építkezés és visszacsatolás nem megoldott. Ennek is betudható, hogy a hazai oktatáskutatás nem ágyazódik be kellőképpen a nemzetközi színtérbe és eredményei nem hasznosulnak kellő mértékben sem a fejlesztésekben, sem az oktatáspolitikai döntéshozatalban.

Kulcsszavak: oktatáskutatás, fejlesztés, innováció

(tovább…)

11
júl 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment

A gyakorlat kutatása a neveléstudományban – az akciókutatás

Az akciókutatás rövid története ellenére mélyen beágyazott a humán tudományokba. A tanulmány fölvázolja különös társadalmi szerepét, s megmutatja, hogy milyen elemei tekinthetők módszernek, kutatási-fejlesztési programnak, s mikor értelmezzük komplex episztemológiaként. Szakirodalmának feltárása tudományelméleti és -történeti szerepének bemutatása alátámasztja, hogy az akciókutatás a pedagógiai gyakorlat kutatásának paradigmatikusan új lehetősége. Megítélése elválaszthatatlan a tudás keletkezéséről, birtoklásáról és megosztásáról való gondolkodásban, valamint a tudományos kutatásban bekövetkezett paradigma-változásoktól. Elterjedése Magyarországon a jelentőségéhez mérten csekély; a tanulmány kitekint a magyarországi akciókutatásokra, főbb mérföldköveire is.

Kulcsszavak: akciókutatás, tudománytörténet, pedagógiai gyakorlat kutatása és fejlesztése, magyarországi akciókutatások (tovább…)

Az oktatáskutatás globális trendjei

E tanulmány rövidített változata annak az elemzésnek, amelyet a szerző 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának a felkérésére készített. Célja átfogó képet nyújtani azokról a trendekről, amelyek az oktatáskutatásokat, illetve neveléstudományi kutatásokat az elmúlt évtizedekben jellemezték, és amelyek ma is meghatározónak tekinthetők. A szerző, miután kísérletet tesz arra, hogy a gyakorlat számára könnyen kezelhető módon meghatározza az oktatáskutatás és a neveléstudományok fogalmát, továbbá röviden elemzi a szakterület pozíciójának (társadalmi és tudományos elismertségének) alakulását, tizenhárom domináns trendet azonosít. A tanulmány ezek mindegyikét röviden ismerteti, különböző országokból származó példákkal illusztrálva azokat.

Kulcsszavak: neveléstudomány, oktatáskutatás, tudománypolitika, globális trendek

A neveléstudomány főbb fejlődésmodelljei és tudományos irányzatai

Munkánk a neveléstudomány kialakulásának történeti folyamataira, továbbá napjainkban is mértékadó főbb tudományos irányzatainak elemző áttekintésére vállalkozik. A bevezető részben bemutatásra kerülnek a jelentősebb tudásszociológiai orientációjú tudományszociológiai vizsgálatok főbb eredményei, amelyek megalapozzák az elmúlt időszak neveléstudomány-történeti kutatásainak nézőpontváltásait is. Ezek főbb téziseit is felhasználva a tanulmány további fejezetei három irányból közelítenek a tudományfejlődés nemzetközi folyamataihoz. Az első szint a neveléstudomány fejlődését is befolyásoló európai tudományfejlődés makro-folyamataira, továbbá az azok hátterében álló ismeretelméleti paradigmák vázlatos áttekintésérére irányul. Ezt követően kerül sor a modern egyetemek és értelmiségi professziók kialakulásával párhuzamosan kibontakozó neveléstudomány egyetemi intézményesülésének mértékadó történeti-regionális fejlődésmodelljeinek (angol–amerikai, francia, német) bemutatására. Részben ezekre alapozódik majd a tanulmány középpontjában álló, nagyobb terjedelmű történeti leíró-szintetizáló fejezet. Ez egyrészt tézisszerű összefoglalások keretében mutatja be az egyes korszakok legjelentősebb neveléstudományos relevanciával rendelkező tudományos irányzatait. Másrészt vázlatosan áttekinti azokat a nemzetközi recepciós relevanciával rendelkező neveléstudományi koncepciókat is, amelyek egészen napjainkig meghatározzák a külföldi és hazai szakmai-tudományos diskurzusokat.

Kulcsszavak: ismeretelméleti paradigmák, történeti-regionális fejlődésmodellek, modern egyetemek, értelmiségi professziók, tudományos irányzatok

Pedagógiából neveléstudomány

A neveléstudományi kutatói közösséget az EU-csatlakozást követően jelentős kihívások érték. Egyrészt átrendeződtek azok a színterek, amelyeken korábban is mozgott. Másrészt átalakult körülöttük a szervezeti környezet. Harmadrészt megváltozott, illetve változóban van az „akadémiai világ” – benne főként a felsőoktatás –, amelyben e közösség tagjainak többsége oktat és kutat. Ezek a változások tükröződnek azokban a válaszokban, amelyeket erre az öndefiníciós kérdésre adhatunk: „Mi a pedagógia?” A pedagógusképzést ma egy ún. bölcsészeti paradigma uralja, kéz a kézben haladva elődjével, a tanítóképzők pedagógiai paradigmájával. A természettudományi paradigma gyakorlati alkalmazását, ennek erősödését a kétezres évek során jobbára az oktatásirányításban figyelhettünk meg. A társadalomtudományi paradigma elsősorban az oktatásügyi szakértők és „oktatáspolitikai elemzők” tevékenységében erősödött föl. Ez utóbbi paradigma uralja most, a kétezres évek végén az oktatásügyi / oktatáspolitikai diskurzust.

Kulcsszavak: neveléstudomány, tudományos paradigma, pedagógusképzés, oktatásügyi szakértő (tovább…)