A gyakorlat kutatása a neveléstudományban – az akciókutatás

Az akciókutatás rövid története ellenére mélyen beágyazott a humán tudományokba. A tanulmány fölvázolja különös társadalmi szerepét, s megmutatja, hogy milyen elemei tekinthetők módszernek, kutatási-fejlesztési programnak, s mikor értelmezzük komplex episztemológiaként. Szakirodalmának feltárása tudományelméleti és -történeti szerepének bemutatása alátámasztja, hogy az akciókutatás a pedagógiai gyakorlat kutatásának paradigmatikusan új lehetősége. Megítélése elválaszthatatlan a tudás keletkezéséről, birtoklásáról és megosztásáról való gondolkodásban, valamint a tudományos kutatásban bekövetkezett paradigma-változásoktól. Elterjedése Magyarországon a jelentőségéhez mérten csekély; a tanulmány kitekint a magyarországi akciókutatásokra, főbb mérföldköveire is.

Kulcsszavak: akciókutatás, tudománytörténet, pedagógiai gyakorlat kutatása és fejlesztése, magyarországi akciókutatások (tovább…)

Az oktatáskutatás globális trendjei

E tanulmány rövidített változata annak az elemzésnek, amelyet a szerző 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának a felkérésére készített. Célja átfogó képet nyújtani azokról a trendekről, amelyek az oktatáskutatásokat, illetve neveléstudományi kutatásokat az elmúlt évtizedekben jellemezték, és amelyek ma is meghatározónak tekinthetők. A szerző, miután kísérletet tesz arra, hogy a gyakorlat számára könnyen kezelhető módon meghatározza az oktatáskutatás és a neveléstudományok fogalmát, továbbá röviden elemzi a szakterület pozíciójának (társadalmi és tudományos elismertségének) alakulását, tizenhárom domináns trendet azonosít. A tanulmány ezek mindegyikét röviden ismerteti, különböző országokból származó példákkal illusztrálva azokat.

Kulcsszavak: neveléstudomány, oktatáskutatás, tudománypolitika, globális trendek

A neveléstudomány főbb fejlődésmodelljei és tudományos irányzatai

Munkánk a neveléstudomány kialakulásának történeti folyamataira, továbbá napjainkban is mértékadó főbb tudományos irányzatainak elemző áttekintésére vállalkozik. A bevezető részben bemutatásra kerülnek a jelentősebb tudásszociológiai orientációjú tudományszociológiai vizsgálatok főbb eredményei, amelyek megalapozzák az elmúlt időszak neveléstudomány-történeti kutatásainak nézőpontváltásait is. Ezek főbb téziseit is felhasználva a tanulmány további fejezetei három irányból közelítenek a tudományfejlődés nemzetközi folyamataihoz. Az első szint a neveléstudomány fejlődését is befolyásoló európai tudományfejlődés makro-folyamataira, továbbá az azok hátterében álló ismeretelméleti paradigmák vázlatos áttekintésérére irányul. Ezt követően kerül sor a modern egyetemek és értelmiségi professziók kialakulásával párhuzamosan kibontakozó neveléstudomány egyetemi intézményesülésének mértékadó történeti-regionális fejlődésmodelljeinek (angol–amerikai, francia, német) bemutatására. Részben ezekre alapozódik majd a tanulmány középpontjában álló, nagyobb terjedelmű történeti leíró-szintetizáló fejezet. Ez egyrészt tézisszerű összefoglalások keretében mutatja be az egyes korszakok legjelentősebb neveléstudományos relevanciával rendelkező tudományos irányzatait. Másrészt vázlatosan áttekinti azokat a nemzetközi recepciós relevanciával rendelkező neveléstudományi koncepciókat is, amelyek egészen napjainkig meghatározzák a külföldi és hazai szakmai-tudományos diskurzusokat.

Kulcsszavak: ismeretelméleti paradigmák, történeti-regionális fejlődésmodellek, modern egyetemek, értelmiségi professziók, tudományos irányzatok

Pedagógiából neveléstudomány

A neveléstudományi kutatói közösséget az EU-csatlakozást követően jelentős kihívások érték. Egyrészt átrendeződtek azok a színterek, amelyeken korábban is mozgott. Másrészt átalakult körülöttük a szervezeti környezet. Harmadrészt megváltozott, illetve változóban van az „akadémiai világ” – benne főként a felsőoktatás –, amelyben e közösség tagjainak többsége oktat és kutat. Ezek a változások tükröződnek azokban a válaszokban, amelyeket erre az öndefiníciós kérdésre adhatunk: „Mi a pedagógia?” A pedagógusképzést ma egy ún. bölcsészeti paradigma uralja, kéz a kézben haladva elődjével, a tanítóképzők pedagógiai paradigmájával. A természettudományi paradigma gyakorlati alkalmazását, ennek erősödését a kétezres évek során jobbára az oktatásirányításban figyelhettünk meg. A társadalomtudományi paradigma elsősorban az oktatásügyi szakértők és „oktatáspolitikai elemzők” tevékenységében erősödött föl. Ez utóbbi paradigma uralja most, a kétezres évek végén az oktatásügyi / oktatáspolitikai diskurzust.

Kulcsszavak: neveléstudomány, tudományos paradigma, pedagógusképzés, oktatásügyi szakértő (tovább…)