Értékkövető gondolatok az óvodai nevelés programjaiban. A magyar óvodai nevelés íve 1971–2013 – Szabadi Ilona emlékére

A tanulmány Szabadi Ilona emlékére készült. Az emlékezés ürügyén bemutatásra és elemzésre kerülnek az elmúlt 40 év óvodapedagógiai programjai, beleértve a jelenben érvényes programot is. Az írás azt vizsgálja, hogy az az óvodapedagógiai ív, amely a magyar óvodákat hungarikummá tette, milyen elveken és szemléleten nyugszik.

Kulcsszavak: Szabadi Ilona, óvodapedagógia, óvodai programok, óvodai nevelés

18
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Tanítható-e az erkölcs?

Lehetséges-e nem vallási erkölcsi nevelés a mai plurális világban? Milyen életkortól? Lehetséges-e az erkölcs iskolai tanítása? Homogén erkölcstan vagy multidiszciplináris tantárgy keretében inkább? Az ember- és erkölcstan mint optimális modell.

Kulcsszavak: erkölcstan, embertan, erkölcsoktatás, vallásoktatás

18
dec 2013
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Tanártípusok a Nyugat korának magyar irodalmában

A Nyugatban harmincnégy éves fennállása alatt az oktatáspolitika különös jelentőséggel bírt. Láthatjuk ezt abból is, hogy a századforduló, majd a 10-es, 20-as, 30-as évek magyar középiskolai oktatáspolitikai vitái nem a nyilvánosságot kizárva, hanem épp a legszélesebb nyilvánosságot bevonva zajlódtak, s ha éppen arra került a sor, akkor a Nyugat is biztosította a sajtónyilvánosságot ehhez. Mindez érthető, ha tudjuk, hogy a Nyugat három nemzedékének tagjai között pályakezdésüket, életútjukat megvizsgálva nagy számban találunk egykori tanárokat. A pedagógusi szerepkör, a mindenkori diskurzus megkívánta magatartásmód és az ezzel sokszor összeegyeztethetetlen vágyak, nézetek közt őrlődő tanár már-már archetipikus alakjává vált a kor irodalmának. Azóta sem volt a tanári szakma annyi alakkal reprezentálva irodalmunkban, mint éppen a Nyugat évtizedeiben. S bár igaz ugyan, hogy a tanári munka, a tanárszerep a századforduló költőinek, íróinak esetében ritkán jelentett életre szóló hivatást, vagy inkább szerepet, mégis egy olyan keretül és eszközül szolgált a számukra, melyben és mellyel módjuk nyílhatott a létezés sokrétűbb megtapasztalására és megtapasztaltatására. Ma ezek a művek nevelődési regénynek vagy iskolaregénynek címkézve kiemelt jelentőséggel bírnak az irodalmi kánonban. Kutatásomban egy eddig jobbára mellőzött szempont alapján egy lehetséges új olvasattal, a tanárregény-olvasattal próbálkoztam meg.

Kulcsszavak: tanár, irodalom, iskolaregény, tanárregény, Nyugat

18
dec 2013
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Iskolai közösségi szolgálat mint pedagógiai eszköz

Az iskolai közösségi szolgálat pedagógiai eszköz, és pontosan ez különbözteti meg az önkéntességtől, a közösségért végzett munkától. Az iskolai közösségi szolgálat során a másokért, a helyi közösségért folytatott tevékenység pedagógiai folyamatba ágyazódik, amelynek neveléselméleti háttere, tanulási célja és módszertana van. A magyar érettségit adó középiskolák pedagógiai programjába törvényi kötelezettséggel bekerült az iskolai közösségi szolgálat, amely számos neveléselméleti, pedagógiai és gyakorlati kérdést vet fel. A legtöbbjükre a következő évek során kereshetünk és adhatunk csak választ, de az amerikai és a korábbi magyar párhuzamokat, a módszertant és a jelen dilemmáit most is áttekinthetjük. Erre vállalkozik ez a tanulmány.

Kulcsszavak: közösségi szolgálat, tapasztalati tanulás, John Dewey, pedagógiai feldolgozás, demokratikus készségek

18
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Koncertpedagógia és közoktatás

A tanulmány az általános értelemben vett zenei befogadóvá nevelés, valamint a zenei képzés hagyományaira, illetve tudományalapú tantárgyi szemléletre támaszkodó iskolai ének-zeneoktatás viszonyáról szól, érintve azokat a problémákat, amelyek a kettő céljainak és eszközeinek következetlen megválasztásából származnak. Bemutatja a koncertpedagógia kialakulásához vezető út néhány mozzanatát, az ifjúsági közönségnevelés különféle felfogásait, és magát a koncertpedagógiát, amelyet a befogadói kompetenciák fejlesztéseként aposztrofál. Számba veszi az iskola és a hangversenyterem, illetve a zenekarok együttműködésének lehetséges formáit, szervezeti kereteit. A cikk fő gondolataként megfogalmazódik az oktatás és a kulturális szolgáltatók e téren való együttműködésének, általa pedig az iskolai ének-zeneoktatás szemléletében történő változás szükségességének igénye, felmerül a koncertpedagógiai attitűd iskolai oktatásban való megjelenésének lehetősége, szorgalmazva a zenetanárképzés erre irányuló fejlesztését.

Kulcsszavak: koncertpedagógia, befogadói kompetenciák fejlesztése, zeneközvetítés, közönségnevelés, zenei élmény és tapasztalat, zenei nevelés és képzés

18
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Konstruktivizmus és nevelés

A tanulmány a konstruktivista pedagógia alapgondolatainak a nevelés egész folyamatára való kiterjeszthetőségével, alkalmazásával foglalkozik. A legrészletesebben az erkölcsi nevelés, az értékrendszer elsajátításának kérdését vizsgálja. A konstruktivista tanulásszemlélet, amennyiben a tanulást tágan értelmezzük, a szocializáció, a nevelődés minden részfolyamatára alkalmazható. Az erkölcsi elképzelések, az értékek elsajátítása e felfogás keretében mint konstrukció, általában a személyiség fejlődése mint a személyiség konstruálása írható le. A tanulmány röviden bemutatja a szociális, valamint a „moderált” konstruktivizmus felfogását, összehasonlítva a részletesebben tárgyalt radikális konstruktivista alapelvekkel. Kitér az „igazság” és az „adaptivitás” fogalmainak az erkölcsi nevelés, az értékkonstrukció folyamatával összefüggő értelmezésére, a konstrukciós folyamatra, a társadalom elvárásainak érvényesíthetőségére, az iskola, a pedagógus szerepére. Bemutatja, hogy a 2013. szeptember 1-től Magyarországon kialakult erkölcstan oktatásban miképpen jelennek meg, vagy szorulnak háttérbe a konstruktivista megfontolások. A fogalmi váltás, az előzetesen kiépült rendszerek meghatározó szerepe, valamint a kontextuselv konkrét érvényesülésének konkrét vizsgálatával érzékelteti a tanulmány a konstruktivista pedagógia nevelés során történő érvényesítésének lehetőségeit.

Kulcsszavak: nevelés, erkölcsi nevelés, konstruktivista pedagógia

16
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

A fogyatékossággal élő emberekről

Napjainkban több mint 1 milliárd ember él valamilyen fogyatékkal. Tényként kell mindenféleképpen kezelni, hogy a fogyatékossággal élő emberek száma évről évre emelkedik. Az idősebb korosztályok körében a fogyatékosság esélye magasabb, ami a társadalmak elöregedésének „köszönhető”. Globálisan emelkedik a krónikus betegségek előfordulása is, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a mentális rendellenességek. Ezek a betegségek jelentősen befolyásolják a kialakuló fogyatékosság előfordulási gyakoriságát és különböző formáit. A fogyatékosság meghatározó jegyei ugyanakkor országonként eltérhetnek, hiszen befolyásolható tényező lehet az adott országban lévő általános egészségügyi állapot, az egészségügyi folyamatok, a környezeti és egyéb körülmények. A fogyatékkal élő emberek helyzete – úgymint az oktatási, a munkaerő-piaci, a társadalmi elfogadással összefüggő szerepek, a politikai aktivitás – az ezredfordulót követően jelentősen megváltozott. Ez egyfelől az európai tendenciák hazai szintű megjelenésének és adaptálásának köszönhető, másfelől az érintettek társadalmi integrálódása erőteljesebbé válásának, valamint a különböző hazai- és nemzetközi jogi szabályozásoknak, a különböző szintű szakmapolitikai kezdeményezéseknek. Ez utóbbi magába foglalja az oktatás, a munkaerőpiac és a társadalmi kezdeményezések körét is, és nem hanyagolható el azoknak az egyéneknek, csoportoknak, állami, civil és magánkezdeményezéseknek a köre sem, amelyek kitartóan küzdenek a fogyatékos jogok és célok megvalósításáért.

Kulcsszavak: fogyatékosság, előnyök, szociális integráció, megosztottság (tovább…)

A szakmai kommunikáció képi megjelenítései (1960–1970)

Az oktatástörténet-írás utóbbi évtizedekben tapasztalható paradigmatikus fordulata számos tanulsággal szolgálhat a magyarországi kutatások számára is. Sokfelé ágazó és nehezen egységesíthető folyamatról van szó, melyet talán legjobban a modern tudomány-, és világfelfogás posztmodernbe való átmeneteként jellemezhetünk. Az oktatástörténet hagyományosan nagy gondolkodók eszmei örökségével foglalkozik, akiknek gondolatai, művei egy kitérőkkel tarkított fejlődési sort adnak ki, az egyén szabadságának mind nagyobb mértékű kiteljesedését. A nyugati civilizációra jellemző az ilyen fajta gondolkodásmód, mely valamilyen cél felé való haladásként értékel bonyolult történeti-társadalmi folyamatokat (teleologikus), korszakokat állapít meg (kronologizáció, rendezett idő) és hisz a nagy egyéniségek történelemalakító erejében (individualizmus). Tanulmányom célja, hogy egy másfajta oktatástörténet-írásra nyújtsak példát, mely fényképek elemzése alapján vázolja fel a hétköznapok történeteit az 1960-as évek Magyarországán. A multidiszciplináris módszertan magában foglalja az ikonográfiát, antropológiát és a történetírás különböző irányzatait – a különböző nézőpontok hozzásegítenek minket a pedagógia világainak térben és időben eltérő formáinak feltárásához. Jelen esetben ezeket a világokat a tanácskozások, konferenciák és látogatások jelentik.

Kulcsszavak: oktatástörténet, ikonográfia, antropológia, fénykép, narratíva, pedagógiai újságok (tovább…)

Mikrotörténelem és pedagógiatörténet

A tanulmány felidéz néhány mozzanatot abból az évtizedes folyamatból, amely a nemzetközi és hazai történelemelméleti és történetfilozófiai vitákat jellemezte, és amelyek egyik hozadéka a mikrotörténelem megjelenése volt. A mikrotörténeti megközelítések rövid bemutatását követi annak felvetése, hogy vajon a pedagógiatörténet él-e a mikrotörténeti szemléletmód adta lehetőségekkel. Példaként egy, a dualizmuskori néptanítóság témakörében született olyan munkát elemez a tanulmány, amely tudatosan fókuszált a mikrotörténeti megközelítésre, és egy korabeli néptanító egyedi életének tényeiből tudott általánosabb következtetésekre jutni.

Kulcsszavak: történeti megismerés, mikrotörténelem, pedagógiatörténet, néptanító (tovább…)

Elitszociológia és neveléstörténet-írás

A szociológia és a neveléstudomány hazai viszonya több évtizedes múltra tekint vissza, de az elitszociológia és neveléstörténet-írás csak a legutóbbi időkben lépett egymással kapcsolatba. Az oktatástörténet számára fontos elittörténeti munkák köre attól függ, hogyan definiáljuk az elitet. A népszámlálások, statisztikai adatfelvételek a széles értelemben vett iskolázott elitről – a diplomásokról – már másfél évszázada általánosságban beszámolnak. Személysoros, modern történetszociológiai adatbázisokat az egyetemre járókról, illetve a diplomásokról két kutatássorozatból nyerhetünk: a Szögi László vezette 1790–1918-as peregrinuskutatásokból és a Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezette 1850–1950 diplomáskutatásból. E kutatások révén – néhány elpusztult anyakönyvet, diplomakönyvet nem számítva – teljes képet nyerhetünk a hazai és külföldi egyetemre járókról, több százezer személyről. Az iskolázottsági csúcselit (egy sokkal szűkebb elitcsoport) eredményeit a mintavétel alapvetően meghatározza. Az egyik módszer Huszár Tibor és Kovács I. Gábor koordinálta kutatáshoz kötődik: szféránként meghatározott számú szereplőre terjed ki a kutatás. A másik módszer a Karády-Nagy-féle reputációs elit kutatás: ez esetben azok tartoztak az elitbe, akik az egyes korokban ismert és ismerendő személyek voltak – akik önálló szócikket kaptak a legfontosabb nemzeti lexikonokban.

Kulcsszavak: elitszociológia, neveléstörténet, reputáció, szelekció, Magyarország, társadalomtudománytörténet, 19. század, 20. század (tovább…)