Iskolai közösségi szolgálat mint pedagógiai eszköz

Az iskolai közösségi szolgálat pedagógiai eszköz, és pontosan ez különbözteti meg az önkéntességtől, a közösségért végzett munkától. Az iskolai közösségi szolgálat során a másokért, a helyi közösségért folytatott tevékenység pedagógiai folyamatba ágyazódik, amelynek neveléselméleti háttere, tanulási célja és módszertana van. A magyar érettségit adó középiskolák pedagógiai programjába törvényi kötelezettséggel bekerült az iskolai közösségi szolgálat, amely számos neveléselméleti, pedagógiai és gyakorlati kérdést vet fel. A legtöbbjükre a következő évek során kereshetünk és adhatunk csak választ, de az amerikai és a korábbi magyar párhuzamokat, a módszertant és a jelen dilemmáit most is áttekinthetjük. Erre vállalkozik ez a tanulmány.

Kulcsszavak: közösségi szolgálat, tapasztalati tanulás, John Dewey, pedagógiai feldolgozás, demokratikus készségek

18
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Koncertpedagógia és közoktatás

A tanulmány az általános értelemben vett zenei befogadóvá nevelés, valamint a zenei képzés hagyományaira, illetve tudományalapú tantárgyi szemléletre támaszkodó iskolai ének-zeneoktatás viszonyáról szól, érintve azokat a problémákat, amelyek a kettő céljainak és eszközeinek következetlen megválasztásából származnak. Bemutatja a koncertpedagógia kialakulásához vezető út néhány mozzanatát, az ifjúsági közönségnevelés különféle felfogásait, és magát a koncertpedagógiát, amelyet a befogadói kompetenciák fejlesztéseként aposztrofál. Számba veszi az iskola és a hangversenyterem, illetve a zenekarok együttműködésének lehetséges formáit, szervezeti kereteit. A cikk fő gondolataként megfogalmazódik az oktatás és a kulturális szolgáltatók e téren való együttműködésének, általa pedig az iskolai ének-zeneoktatás szemléletében történő változás szükségességének igénye, felmerül a koncertpedagógiai attitűd iskolai oktatásban való megjelenésének lehetősége, szorgalmazva a zenetanárképzés erre irányuló fejlesztését.

Kulcsszavak: koncertpedagógia, befogadói kompetenciák fejlesztése, zeneközvetítés, közönségnevelés, zenei élmény és tapasztalat, zenei nevelés és képzés

18
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Konstruktivizmus és nevelés

A tanulmány a konstruktivista pedagógia alapgondolatainak a nevelés egész folyamatára való kiterjeszthetőségével, alkalmazásával foglalkozik. A legrészletesebben az erkölcsi nevelés, az értékrendszer elsajátításának kérdését vizsgálja. A konstruktivista tanulásszemlélet, amennyiben a tanulást tágan értelmezzük, a szocializáció, a nevelődés minden részfolyamatára alkalmazható. Az erkölcsi elképzelések, az értékek elsajátítása e felfogás keretében mint konstrukció, általában a személyiség fejlődése mint a személyiség konstruálása írható le. A tanulmány röviden bemutatja a szociális, valamint a „moderált” konstruktivizmus felfogását, összehasonlítva a részletesebben tárgyalt radikális konstruktivista alapelvekkel. Kitér az „igazság” és az „adaptivitás” fogalmainak az erkölcsi nevelés, az értékkonstrukció folyamatával összefüggő értelmezésére, a konstrukciós folyamatra, a társadalom elvárásainak érvényesíthetőségére, az iskola, a pedagógus szerepére. Bemutatja, hogy a 2013. szeptember 1-től Magyarországon kialakult erkölcstan oktatásban miképpen jelennek meg, vagy szorulnak háttérbe a konstruktivista megfontolások. A fogalmi váltás, az előzetesen kiépült rendszerek meghatározó szerepe, valamint a kontextuselv konkrét érvényesülésének konkrét vizsgálatával érzékelteti a tanulmány a konstruktivista pedagógia nevelés során történő érvényesítésének lehetőségeit.

Kulcsszavak: nevelés, erkölcsi nevelés, konstruktivista pedagógia

16
dec 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

A fogyatékossággal élő emberekről

Napjainkban több mint 1 milliárd ember él valamilyen fogyatékkal. Tényként kell mindenféleképpen kezelni, hogy a fogyatékossággal élő emberek száma évről évre emelkedik. Az idősebb korosztályok körében a fogyatékosság esélye magasabb, ami a társadalmak elöregedésének „köszönhető”. Globálisan emelkedik a krónikus betegségek előfordulása is, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a mentális rendellenességek. Ezek a betegségek jelentősen befolyásolják a kialakuló fogyatékosság előfordulási gyakoriságát és különböző formáit. A fogyatékosság meghatározó jegyei ugyanakkor országonként eltérhetnek, hiszen befolyásolható tényező lehet az adott országban lévő általános egészségügyi állapot, az egészségügyi folyamatok, a környezeti és egyéb körülmények. A fogyatékkal élő emberek helyzete – úgymint az oktatási, a munkaerő-piaci, a társadalmi elfogadással összefüggő szerepek, a politikai aktivitás – az ezredfordulót követően jelentősen megváltozott. Ez egyfelől az európai tendenciák hazai szintű megjelenésének és adaptálásának köszönhető, másfelől az érintettek társadalmi integrálódása erőteljesebbé válásának, valamint a különböző hazai- és nemzetközi jogi szabályozásoknak, a különböző szintű szakmapolitikai kezdeményezéseknek. Ez utóbbi magába foglalja az oktatás, a munkaerőpiac és a társadalmi kezdeményezések körét is, és nem hanyagolható el azoknak az egyéneknek, csoportoknak, állami, civil és magánkezdeményezéseknek a köre sem, amelyek kitartóan küzdenek a fogyatékos jogok és célok megvalósításáért.

Kulcsszavak: fogyatékosság, előnyök, szociális integráció, megosztottság (tovább…)

A szakmai kommunikáció képi megjelenítései (1960–1970)

Az oktatástörténet-írás utóbbi évtizedekben tapasztalható paradigmatikus fordulata számos tanulsággal szolgálhat a magyarországi kutatások számára is. Sokfelé ágazó és nehezen egységesíthető folyamatról van szó, melyet talán legjobban a modern tudomány-, és világfelfogás posztmodernbe való átmeneteként jellemezhetünk. Az oktatástörténet hagyományosan nagy gondolkodók eszmei örökségével foglalkozik, akiknek gondolatai, művei egy kitérőkkel tarkított fejlődési sort adnak ki, az egyén szabadságának mind nagyobb mértékű kiteljesedését. A nyugati civilizációra jellemző az ilyen fajta gondolkodásmód, mely valamilyen cél felé való haladásként értékel bonyolult történeti-társadalmi folyamatokat (teleologikus), korszakokat állapít meg (kronologizáció, rendezett idő) és hisz a nagy egyéniségek történelemalakító erejében (individualizmus). Tanulmányom célja, hogy egy másfajta oktatástörténet-írásra nyújtsak példát, mely fényképek elemzése alapján vázolja fel a hétköznapok történeteit az 1960-as évek Magyarországán. A multidiszciplináris módszertan magában foglalja az ikonográfiát, antropológiát és a történetírás különböző irányzatait – a különböző nézőpontok hozzásegítenek minket a pedagógia világainak térben és időben eltérő formáinak feltárásához. Jelen esetben ezeket a világokat a tanácskozások, konferenciák és látogatások jelentik.

Kulcsszavak: oktatástörténet, ikonográfia, antropológia, fénykép, narratíva, pedagógiai újságok (tovább…)

Mikrotörténelem és pedagógiatörténet

A tanulmány felidéz néhány mozzanatot abból az évtizedes folyamatból, amely a nemzetközi és hazai történelemelméleti és történetfilozófiai vitákat jellemezte, és amelyek egyik hozadéka a mikrotörténelem megjelenése volt. A mikrotörténeti megközelítések rövid bemutatását követi annak felvetése, hogy vajon a pedagógiatörténet él-e a mikrotörténeti szemléletmód adta lehetőségekkel. Példaként egy, a dualizmuskori néptanítóság témakörében született olyan munkát elemez a tanulmány, amely tudatosan fókuszált a mikrotörténeti megközelítésre, és egy korabeli néptanító egyedi életének tényeiből tudott általánosabb következtetésekre jutni.

Kulcsszavak: történeti megismerés, mikrotörténelem, pedagógiatörténet, néptanító (tovább…)

Elitszociológia és neveléstörténet-írás

A szociológia és a neveléstudomány hazai viszonya több évtizedes múltra tekint vissza, de az elitszociológia és neveléstörténet-írás csak a legutóbbi időkben lépett egymással kapcsolatba. Az oktatástörténet számára fontos elittörténeti munkák köre attól függ, hogyan definiáljuk az elitet. A népszámlálások, statisztikai adatfelvételek a széles értelemben vett iskolázott elitről – a diplomásokról – már másfél évszázada általánosságban beszámolnak. Személysoros, modern történetszociológiai adatbázisokat az egyetemre járókról, illetve a diplomásokról két kutatássorozatból nyerhetünk: a Szögi László vezette 1790–1918-as peregrinuskutatásokból és a Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezette 1850–1950 diplomáskutatásból. E kutatások révén – néhány elpusztult anyakönyvet, diplomakönyvet nem számítva – teljes képet nyerhetünk a hazai és külföldi egyetemre járókról, több százezer személyről. Az iskolázottsági csúcselit (egy sokkal szűkebb elitcsoport) eredményeit a mintavétel alapvetően meghatározza. Az egyik módszer Huszár Tibor és Kovács I. Gábor koordinálta kutatáshoz kötődik: szféránként meghatározott számú szereplőre terjed ki a kutatás. A másik módszer a Karády-Nagy-féle reputációs elit kutatás: ez esetben azok tartoztak az elitbe, akik az egyes korokban ismert és ismerendő személyek voltak – akik önálló szócikket kaptak a legfontosabb nemzeti lexikonokban.

Kulcsszavak: elitszociológia, neveléstörténet, reputáció, szelekció, Magyarország, társadalomtudománytörténet, 19. század, 20. század (tovább…)

Tendenciák és eredmények a nőnevelés-történet nemzetközi kutatásában

A tanulmány – mely a szerző tágabb, a lánynevelés és a női művelődés XVIII–XIX. századi történetét feltáró kutatásaihoz illeszkedik – historiográfiai összefoglalást nyújt arról, hogy a nőnevelés történetének kutatásában melyek a legfontosabb irányzatok. Kritikai áttekintést ad arról, hogy milyen fontos szakirodalmak és forráskiadványok születtek az elmúlt 100-120 évben a nyugati világban, jelezve az egyes országokban, eltérő történelmi korszakokban megfigyelhető sajátosságokat a témaválasztást és a forrás-kiválasztást illetően. A nőtörténet és a nőnevelés-történet kutatása, illetve (tágabban) a történelem gender szemléletű feltárása napjainkban mind a történettudomány, mind pedig a neveléstörténet egyik leginkább virágzó területe, jól kidolgozott elméleti és módszertani alapozással, amely napról napra dinamikusan fejlődik, és – inter- és multidiszciplináris közelítésekre támaszkodva – mind jobban átformálja, árnyalja az előző korokról való ismereteinket. Külföldi és hazai szerzők ezrei próbálják kutatásaikkal és műveikkel bizonyítani, hogy a nőtörténet és nőnevelés tanulmányozása nem másodrangú tevékenység, hanem a történettudományi-neveléstörténeti kutatások szerves része, azok kiteljesítője. Mindez karöltve jár azzal a folyamattal, ahogyan a bölcseleti tudományok legkülönbözőbb területein – például az irodalomtudományban, a pszichológiában, a szociológiában, az etnográfiában, a művészettörténetben, a színháztudományban, a filozófiában stb. – is megjelenik a női látásmód. A tanulmány ennek hazai kiteljesítéséhez szeretne adalékokat nyújtani.

Kulcsszavak: nőnevelés története; historiográfia; gender kutatások (tovább…)

More than an antidote against amnesia…

This article observes the paradigm shift in the history of education through different time periods. The author
departs from his perspective as a historian and educator, while comparing authors who have dealt with the
same thematic discourse. The realisation of the challenges of the so-called ‘new cultural history of education’
by a new academic approach invites to experience the so necessary historical contextualisation.

Keywords: History of education; Grammar of Schooling; Education; Linguistic turn  (tovább…)

10
okt 2013
SZERZŐ
HOZZÁSZÓLÁSOK 0 comment
CÍMKÉK

Az adaptív-elfogadó iskola projekt újraértelmezése az innováció szempontjából

Az adaptív-elfogadó iskola projekt keretében arra vállalkoztunk, hogy egy olyan iskolakoncepciót alkossunk meg, ami a mai hazai oktatási-társadalmi-gazdasági-kulturális kihívásokra reflektál, s ami egyszerre épít a neveléstudomány elméleti felismeréseire, az iskolák gyakorlatára és a velük való párbeszédre. E kutatási-fejlesztési folyamatban létrejövő iskolakoncepciót a kezdetektől innovációként gondoltuk el, a projekt innovációs sajátosságait viszont csak a projekt lezárulásakor gondoltuk át mélyebben. E tanulmányunk célja éppen az, hogy egy hazai fejlesztési projekt innovációs jellemzőit tárjuk fel, elemezzük és rendszerezzük. Értelmezési keretként az Oslói Kézikönyv termék-, szervezeti, folyamat- és marketinginnováció definícióit használtuk fel, s ezen belül további értelmezési szempontokat alkalmaztunk: az innováció forrását, folyamatát, a bevont szereplők körét és az innováció hatását. Elemzési megközelítésünkkel sikerült azonosítani és elemezni: a koncepció és a reflektív album termékinnovációját, a tanuló közösségek szervezeti innovációját, a kutatási-fejlesztés folyamatinnovációját, illetve az örökbefogadásra épülő iskolahálózat marketinginnovációját. A projekt innovációs sajátosságainak és rendszerének újraértelmezése nemcsak az adott projekt utóélete szempontjából hasznos, hanem tanulságokkal szolgálhat általában az oktatási innovációk értelmezéséhez, az újabb oktatási projektek tervezéséhez, illetve a hazai innovációk fenntarthatóságának megteremtéséhez.

Kulcsszavak: adaptív-elfogadó iskola, innováció, közoktatás, felsőoktatás és kutatás kapcsolata